2008. április 14.
Most az olvasók kérdéseire adott válaszaink második, és egyben utolsó része következik. A furcsa kérdések és a hülye válaszok ebbe a bejegyzésbe kerültek, a felhőtlen szórakozás így garantált. Hányféle sört ittatok? Nem számoltuk, de minden országban ittunk legalább egyféle helyit. Összesen húszféle biztosan volt, de főleg Kínában nehéz lépést tartani a kínálattal, mert szinte minden városban más márka van. Milyen érdekes alkoholos (tömény...) italt (helyit) próbáltatok? Igazából valami helyi pálinka érdekelne, amiről itt Magyarországon nincs tudomás eddig, hogy miből is csinálnak szeszt a világban. Sajnos semmilyen szaftos sztorink nincs ezügyben, Közép-Ázsia óta kényszeresen kerüljük a bennszülött alkoholizmust. Hány nyelv tudásával rendelkeztek? Jó sokkal, és a legtöbb teljesen használhatatlan errefelé. Angolul mindketten jól tudunk, és ez az egyetlen nyelv, amit használunk is naponta. Egyikünk anyanyelvi szinten tud spanyolul, ami itt semmire sem jó azon kívül, hogy meg lehet vele érteni a rendkívül fogalmatlan spanyol turisták elkeseredett sirámait. Egyikünk ért katalánul is, amire egyetlen egyszer volt nyolc hónap alatt szüksége, amikor egy teljesen őrült katalán turista Tádzsikisztánban egészen egyszerűen nem volt hajlandó spanyolul beszámolni a kalandjairól. Másikunk anyanyelvi szinten tud németül, ami szintén nem jó errefelé semmire. Ő jól tud hollandul is, amit soha nem vall be a holland turistáknak, és így például végig tudtuk követni, amit a Kei-szigeteken megismert holland leszbikus pár egymással konzultált kártyaparti közben. Ezenkívül ért horvátul, ami egy nagyon kicsit segített Közép-Ázsiában, de tényleg csak nagyon kicsit. Angolul mindenütt elég volt tudni, vagy mindenképp' kell még más nyelv alapos ismerete egy ilyen úthoz? Elég az angol, Közép-Ázsiában az orosz sokat segített volna, de túléltük nélküle, mint ahogy Kínát is a kínai nélkül.
2008. április 7.
Akkor most, ahogy ígértük, válaszolunk az összes nekünk szegezett kérdésre. Mivel jó baromi sok érkezett, a kezelhetőség érdekében két darabban prezentáljuk az eredményt. A második adag néhány nap múlva jön. Ha jól számolunk, két olyan kérdésre adott válaszunk is itt van, amiket már egyszer régebben privátban elintéztünk, ezek utólagos felhasználásának lehetőségét nagyon köszönjük. Ha a válaszaink valakiben netán újabb kérdéseket szülnének, küldje csak el őket bátran, hátha lesz energiánk még azokra is. Haza fogtok jönni? Nem voltak olyan helyek, amik kellemesebbek lennének? Haza fogunk menni. De, voltak. Miért jöttök vissza? Mert utazni remek, de azért még mást is szeretnénk csinálni az életben. Akkor sem maradnánk örökre, ha végtelen pénzünk lenne. Mikor jöttök haza? Amikor elfogy a pénz. Miért nem dolgoztok kint vagy kintről egy kicsit, ha fogy a pénzetek? Már indulás előtt eldöntöttük, hogy amennyiben nem történik valami csoda, csak nyaralni fogunk, dolgozni pedig egy percet sem. Összedolgoztunk annyi pénzt, hogy el tudjunk belőle lenni sok ideig, több nekünk most nem kell. És ez a blog is elég melós, több gürcölésre nincs szükségünk. Milyen lesz hazajönni? Arról sem volt nagyon fogalmunk, hogy milyen lesz ilyen hosszú ideig utazni, és ezt sem igazán tudjuk. A tippünk az – aztán majd meglátjuk, hogy alakul -, hogy remek érzés lesz ilyen sok idő után hazatérni az Ázsiából nézve egzotikus Magyarországra, és találkozni a családdal meg egyéb ismerősökkel.
2008. március 23.
Ha elsősorban kalandos útileírásokért olvasod ezt a blogot, nyugodtan átugorhatod a következő bejegyzést. Ha viszont azt szereted, amikor felületes benyomások alapján csúnyán elbánunk komplett országokkal és az emberiség jól behatárolható csoportjaival, nehogy máshova kapcsolj! Thaifölddel magával nincs sok bajunk, sőt. Az eddigi utunk során felkeresett tíz ország közül – ha már valahol tényleg muszáj lenne – a legszívesebben itt élnénk. A boltokban mindent lehet kapni, jók az utak, úgy általában az életszínvonalra sem lehet panasz, mindig meleg van, a helyiek pedig mindent elkövetnek, hogy a külföldi a lehető legjobban érezze magát. Csak azt nem értjük, hogy turisták minek jönnek ide nyaralni. Dániában is nagyon kényelmes az élet, de hát kinek jutna eszébe Koppenhágába utazni kikapcsolódni? Egyszer persze oda is el lehet menni, mert hát egyszer mindent ki kell próbálni az életben, de aztán lelkendezni az otthoniaknak, hogy az milyen remek hely, aztán meg visszajárni kétévente teljesen felesleges. Magyarként pedig pláne. Fedezd fel a fenti két finn turistán a 10 borzalmas hibát!Mert ha még egy dán megy Thaiföldre, azt meg lehet érteni. Koppenhágához képest Bangkok egzotikus, lepukkant, minden szempontból ázsiai metropolisz, ahol mindent elborít az otthon teljesen ismeretlen dzsuva és káosz. Budapestről nézve viszont egészen más a helyzet. Nekünk magyaroknak Bangkok cseppet sem egzotikus, vagy ha ezt állítjuk, akkor csúnyán becsapjuk magunkat. Budapestről nézve Bangkok egy dinamikus, modern, minden szempontból európai metropolisz, ahol jobb boltok és éttermek vannak, mint nálunk, ahol az emberek jobban öltözködnek és jobb autókban ülnek, és ahol sokkal tisztábbak az utcák és sokkal kényelmesebb a kötött pályás tömegközlekedés.
2008. február 19.
Milyen hat hónapja utazni? Nagyon jó. Néha különösen nagyon, néha kevésbé. Ha számszerűsíteni kellene, akkor úgy kilencvenöt százalékban nagyon jó, a maradék öt százalékában pedig rutin. Az utazás részleteinek megszervezése, az A-ból B-be eljutás rutin. Elhagyatott indonéz szigeteken és tádzsik hegyek közt hetekig ücsörögni nem rutin, hanem jó. Nem csak azért, mert nem kell időben kelni, a kék metrón tülekedni, napközben emailekre válaszolni, este hatkor pedig több száz, fáradt és ideges háziasszonnyal a Kaiser’s felvágottas pultjánál lökdösődni, hanem azért is, mert ezek a helyei a világnak egyszerűen érdekesek. Mások a fejek, más a természet, és főleg mások a színek. Tirana és New York is érdekes, csak máshogy. Tiszta szerencse, hogy az útvonalunk jelenlegi részén kevés a kulturális látnivaló, hacsak nem számítunk néhány romos holland erődöt, ezek ugyanis a legkevésbé érdekes részei az utazásnak. Utoljára három hónapja, a sanghaji múzeum porcelángyűjteménye láttán dobbant meg a szívem, Baganban már legalább annyira élveztem a romok közti biciklizést, mint magukat a romokat. Meggyőződésem, hogy teljes koncentrációban, maximális figyelemmel, két-három hónapig lehet utazni, aztán az ember egyszerűen elfárad, és egy másik tempóban, egy másik aggyal folytatja az utazást. Múzeumlátogatáshoz, építészeti remekek megbámulásához figyelem kell. Belassult nézelődéshez viszont nincs szükség különösebben semmire, maximum szép környezetre és kellő emberanyagra. Gyerekeiket iskolába kísérő anyukák, vasárnap délután bevásárló apukák, motoros fiatalok, százéves öreg nénik és pálmafák pedig szerencsére bőven vannak mindenfelé. Illetve pálmafák nem mindenfelé.
2008. február 18.
Röviden: remek. Ez volt életem legjobb hat hónapja. Hosszabban pedig két okból is remek. Egyrészt mert legutoljára óvoda előtt voltam ennyire független minden kötelezettségtől és felelősségtől, és csinálhattam napi huszonnégy órában csak azt, amihez kedvem volt. Akkor kelek fel, amikor akarok, egész nap beleszólás nélkül tehetek bármit, ami csak jól esik, ha éhes vagyok, eszem, ha szomjas, iszom, ha álmos, alszom. Nincsen tanár, főnök, idősebb rokon akinek a véleményét figyelembe kellene venni, ne adj‘ isten utasításait visszapofázás nélkül végrehajtani. Amikor felkelek reggel hétkor, azt azért teszem, hogy elérjem a vonatot, amire önszántamból vettem jegyet, és nem azért, hogy bemenjek a dolgozóba. Ugyanúgy álmos vagyok, de azért ez óriási különbség. Belátom én, hogy nem mindenki vágyik hónapokon át egzotikumra, nekik e remek érzés átéléséhez azt javaslom, azonnal kezdjenek el összespórolni annyi pénzt, amennyivel hat hónapon át megengedhetik maguknak, hogy munkanélküliek legyenek Magyarországon. Akinek túl sok Mianmar meg Tádzsikisztán, az csak azt próbálja ki milyen érzés, amikor Budapesten nem számít, kedd van, vagy péntek, vagy vasárnap. Van élet a földön a munkahelyeken túl.
2007. november 4.
Nem számít, hol jártál eddig az életben, egészen biztos, hogy soha, sehol nem voltál még annyira elveszve, mint Kínában. Nem mindenhol Kínában, de hogy számtalan hely van itt, ahol az ember akár a Marson is lehetne kommunikációs szempontból, az egészen biztos. A teljesen érthetetlen beszélt nyelvhez párosuló érthetetlen írás együtt már annyira sok, hogy többször gyorsabban tudtunk dolgokat végig magyarul beszélve elintézni, mint nemlétező kínai tudásunkat bedobva. A cirill betűket húsz perc alatt meg lehet tanulni, és ezek ismerete még akkor is nagy segítség, ha az ember egy büdös szót nem beszél bolgárul vagy oroszul. Az arab betűkkel már rosszabb helyzet, de ott legalább az esti tévéhíradó végén meg lehet érteni az európai meccsek eredményeit, mert legalább az országok neve felfogható. Itt esély sincs a több ezer karakter megjegyzésére, és ahol a Németország Deguó, az Anglia pedig Yingguó, ott a sporthíreket is lehetetlen megérteni. A külföldiek számára a kínai megértését és használatát a pinyin, a kínai nyelv latin betűs írásmódja lenne hivatott segíteni. Sajnos az a gond, hogy a kínaiban az egyes szótagoknak nem csak kiejtése, hanem hanglejtése is van, amit a pinyin ugyan tud jelölni, viszont komoly gyakorlat nélkül ezeket lehetetlen helyesen kimondani. Így hiába tudjuk, hogy a pályaudvar az valahogy úgy hangzik, hogy huoche zhan, és tudjuk azt is, hogy melyik szótagot milyen hanglejtéssel kellene mondani, kellő gyakorlat hiányában a taxisofőrök sokszor nem értik meg, hogy mit akarunk. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a ‚zh‘ által jelölt hangot városonként változóan ejtik, ami tovább nehezíti a kommunikációt.
2007. október 6.
2007. augusztus 3.
2007. július 2.