utazás_után

Röviden: rossz. Bővebben: sokkal rosszabb, mint amire számítottam. Amikor megvettük a hazafelé szóló repjegyünket megpróbáltam belenyugodni, hogy valamikor ennek a kalandnak is vége lesz, és olyan, az otthon fogalmához kötődő dolgokra igyekeztem koncentrálni, mint a család, a barátok és kényelem. Milyen jó lesz például angol vécét használni, könyvtárban lenni, anyám főztjét enni, vagy a barátnőkkel fröccsözni. Amikor belegondoltam, hogy nem is emlékszem már, pontosan hány cipőm és táskám várakozik a szekrényemben, kellemes bizsergés fogott el, és jó volt arra gondolni, hogy pár héten belül ehetek friss zöldséget vagy elmehetek moziba. Az igazság viszont az, hogy az afölött érzett öröm, hogy az ember találkozik a szüleivel és a barátnőivel, nagyjából négy egész napig tud eufóriában tartani, az pedig, hogy az ember harminc táska közül válogathat, körülbelül tíz percig. Éppen ilyen rövid ideig tart a boldogság afelett, hogy percenként jár a villamos. Sokáig úgy gondoltam a hazajövetelre, hogy ez is egyfajta egzotikum lesz, és éppúgy figyeljük majd a magyarok szokásait, ahogy fél évvel ezelőtt a mianmariakét. De ez a csoda is csak három napig tart. Régóta nem gyűjtögetjük az érdekes adatokat a magyarokról, csak beletörődve vesszük tudomásul az igazságot, hogy mindenki indulatos és rosszkedvű. Az általános ócskaságot és a vizuális igénytelenséget viszont a mai napig nehéz megszokni és, őszintén nem tudom eldönteni, hogy Budapest Manilához vagy Tokióhoz áll közelebb. Ázsia nagy része koszos és lepukkant, de legalább egzotikus. Budapest csak valamivel kevésbé. Egyelőre nagyon nehéz belegondolni abba, hogy az egész további életünket ebben a környezetben kell eltöltenünk.

Máshol tényleg jobb

Két hónapja vagyunk itthon, most már kellő távolságból lehet végigmérni ezt az utazással töltött évet, és a hazatérés sokkja is beleszürkült a mindennapokba. Azt persze eleve sejtettük, hogy egy év után visszajönni legalább olyan intenzív élmény lesz, mint éjszaka hajózni a bangladesi határnál, így legalább azon nem lepődtünk meg, hogy mennyire más itt élni, mint amott. Az, amit a félidei összegzésben már egyszer leírtam, egy év után fokozottan megállja a helyét. Utazni a legjobb dolog a világon, és fogalmam sincs, hogy lehetett volna jobb ez a tizenkét hónap, mint Ázsiában mászkálva össze-vissza. Indulás előtt voltak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy egy évnyi élményadagot fel lehet-e egyáltalán dolgozni, így utólag viszont azt mondom, hogy simán. Persze ahogy arról már itt is írtunk korábban, ha az ember ilyen hosszan utazik, fokozatosan változik, hogy mi érdekli igazán. Az elején ragaszkodik nevezetesség felkereséséhez, a végén pedig már megelégszik a tengéssel és lengéssel, és egy nap már nagyon aktívnak számít, ha messzebb sikerült jutni a sarki kávézónál. Ez nem baj, csak tény. Bár egy évnyi élményanyagot fel lehet dolgozni, néha tényleg embert próbáló feladat. 2007 októberében fogalmam sem volt, hogy mit csináltam 2006 október 9-én. Nyilván valami unalmas hétköznap volt. 2008 októberében viszont pontosan tudom mit csináltam 2007 október 9-én, hol aludtam, mit ettem és merre mászkáltam. Pontosan így tudom a többi 362 nap részletét is, és ez az, ami igazán fura élménnyé teszi az ilyen hosszú távú utazást. Egyszerre rohan az idő, mert annyi az élmény, és halad ugyanakkor nagyon lassan, hiszen minden pitiáner részlet örökre elraktározódik.

Miért ne szedjünk Lariamot?

Azért ne, mert nagyon erős pszichikai elváltozásokat és hallucinációkat okozhat. Ha fertőzött vidékre készülünk, Magyarországon a Gyáli úton sajnos nem is nagyon ajánlanak mást, mint Lariamot, lévén hogy az alternatíva, az újabb és korszerűbb Malarone nagyon drága. Arra azonban senki nem készít fel, hogy milyen komoly pszichés mellékhatásai vannak. A Malarone-t ráadásul nem lehet olyan sok ideig szedni, mint amennyi ideig mi utaztunk, úgyhogy nekünk összesen két választásunk volt: Lariam vagy semmi. A Lariam használati utasítása csupán arra tér ki, hogy minden százezredik esetben észlelnek a páciensek panaszokat, és hogy semmi esetre sem ajánlják olyanoknak, akiket kezeltek depresszióval. A gond csak az, hogy az emberek többségét soha nem kezelik depresszióval, engem sem kezeltek soha, tehát gyorsan ki is zártam magam a veszélyeztetettek kategóriájából, a néha előforduló rosszkedvet vagy az általános nyomottság-érzetet többségünk pedig nem szokta komoly problémaként kezelni. Arra később, két hónap zavarodottság után jöttem csak rá, hogy a gyártó cég, a Roche "a minden százezredik esetben észlelnek a páciensek panaszokat"-kitételt valószínűleg a Lariammal teljesen egyértelműen összefüggésbe hozható öngyilkosságokra használja csak, minden egyéb esetben pedig nem ismeri el, hogy a mefloquine-t tartalmazó gyógyszer lenne a ludas.

Utazás és Internet

Az internet az utazó nagy barátja. Segítségével lehet kapcsolatot tartani az otthoniakkal, ellenőrizni a bankszámlákat, sőt, az igazán elszántak még blogot is frissítenek. Aki az utóbbira szánja magát, annak erősen ajánljuk, hogy vigyen magával laptopot is, ám most nem ennek a mikro-szubkultúrának az igényeivel fogunk foglalkozni. Hanem azzal, hogy az internet miként teheti gördülékenyebbé az egyszeri utazó mindennapjait. Mert internet a világon mindenhol van, a mi tapasztalaink legalábbis ezt igazolják. Vagy ha nem is mindenhol, két napon belül könnyű elérni egy internet-csatlakozással ellátott számítógépet, és ha az ember hosszú ideig utazik, két napig nyugodtan lehet várni. A tádzsikisztáni Murgabban például a helyi NGO-irodában van egy megdöbbentően gyors szatelit-internetes megoldás. A mianmari Nyaung U-ban a piacon van egy stand, amelyiknek a hátsó szobájában egyetlen, borzasztó lassú, de néha azért működő gép áll. Az indonéziai Sumbawa Besarban van egy kínaiak által működtetett internetkávézó, ahol ugyan a földön kell ülni ezeréves gépek előtt, de alkalmanként akár hosszú percekre is él a kapcsolat. Van egyébként egy jó tanácsunk, amely a világ valamennyi településére érvényes. Az internettel felszerelt boltok általában a helyi telkó-központ közelében vannak, a helyi telkó-központ nagy antennái pedig mindenhonnét látszanak.

Félelmek a hazaérkezés után 47 nappal

Két hónappal indulásunk előtt írtam egy bejegyzést arról, hogy az utazással kapcsolatban mitől félek a legjobban. Így másfél hónappal a hazaérkezésünk után visszaolvasva ezek nagyobbik része teljesen alaptalan volt. Az emberi természet olyan, hogy ha megéri, mindent képes megszokni. Vagy legalábbis majdnem mindent. Vegyük csak végig ezeket az indulás előtti félelmeket. 1. Mi van, ha végig hasmenésem lesz? És nem a saját tiszta vécémen kell ezt végigszenvednem, hanem egy sötét budiban, valahol Dél-Kínában. A hasmenés nekünk csak az elején volt probléma, amíg át nem állt a szervezetünk egy másik baktériumkészletre. Kinában speciel pont semmi bajunk nem volt. Közép- Ázsiában viszont nem találkoztunk olyan utazóval, akinek nem lettek volna gyomorbántalmai és ne fogyott volna két hét alatt öt kilót. Egyébként az átállás akkor is probléma, amikor az ember hazajön. Enyhébbek a panaszok, de azért tudnánk mesélni. 2. Mi van, ha idegesíteni fog, hogy esélyem sem lesz jó nőnek lenni hosszú hónapokon keresztül? Elég nehezen képzelem el az életet úgy, hogy három bugyi, két póló és egy szandál meríti ki az öltözködés minden örömét. Ez egy percig sem zavart az egy év alatt. Legtöbbször szívesebben lettem volna még kevésbé nő, de sajnos akárhogy is próbálkozik az ember, európaiként még a legnagyobb férfipólóban sem tud teljesen elbújni. Az pedig nagyon meglepett, hogy mennyire kiölte belőlem az öltözködési igényeimet az elmúlt egy év. Szoktam persze tiszta ruhát felvenni, de már egyáltalán nem érdekel, ha két nap egymás után ugyanaz van rajtam.

Hova mentünk, hova kellett volna mennünk, és hova mennénk legközelebb

Mikor elindultunk volt egy útitervünk. Magunkat is meglepve egész jól tartottuk magunkat hozzá. Szingapúr kivételével minden tervezett országba eljutottunk, és hát pont Szingapúr átugrását túl tudtuk élni. Arról már sajnos fogalmunk sincs, hogy miért akartunk mi meglátogatni az indonéz Pulao Enganót, ahol nincs semmi érdekes, vagy a kínai Wuilingyuant, de így utólag ne firtassuk az okokat. Szemben az indulás előtt rajzolt térképpel, a végül megvalósult út vonalvezetése kissé kusza lett, ahogy az alanti kép kiválóan ábrázolja. Azt gondoljuk, hogy a Földön lehetséges számtalan variáció közül jó utat választottunk. Nem akartunk kontinensek közt cikázni, hanem inkább csak egyet alaposan megnézni, és nem hisszük, hogy Ázsiánál bármi változatosabb tudna lenni. Tádzsikisztán hegyeinek, Japán nagyvárosainak és Indonézia tengerpartjainak egyszerűen semmi közük nincs egymáshoz. Hiába töltöttünk el azonban egy teljes évet egyetlen kontinenssel, a felét sem tudtuk bejárni. Nem voltunk például Iránban, Indiában vagy Szibériában, pedig valami azt súgja, hogy ott is vannak érdekes dolgok. Ennél sokkal jobban fájt, hogy sok, tulajdonképpen útba eső vidéket sem tudtunk ilyen vagy olyan okból felkeresni. Volt, amelyről direkt mondtunk le, és volt, ahol a körülmények játszottak össze ellenünk igen gonoszan. Hogy még tovább fokozzuk a fájdalmat, listát is írtunk ezekről e helyekről. Aki jobb fej akar lenni nálunk, keresse fel ezeket:

A bizonyíték

Listaőrület!

Katasztrófák, amiket csak napokkal vagy hetekkel kerültünk el: Földcsuszamlás Tádzsikisztánban, amely több autót és embert is elnyelt azon az úton, ahol néhány nappal korábban jártunk; tömeges HIV-fertőzés az oshi kórházban, ahol majdnem kezeltettük a tüszős mandulagyulladásunkat; irtózatos szecsuáni földrengés; érkezésünk előtt zavargások, távozásunk után pedig a Nargis-ciklon Mianmarban; fülöp-szigeteki hajókatasztrófa; Cosme-tájfun néhány kilométerrel elkerülve; közepesen erős földrengés Kelet-Indonéziában. Állatok, amiket megettünk 12 hónap alatt: Csirke, marha, disznó, bárány, kecske, jak, szarvas, antilop, nyúl, kacsa, liba, galamb, sokféle hal,, angolna, rája, sokféle rák, tarisznyarák, tengeri sün, többféle kagyló, polip, tintahal, csiga, ló. Állatok, amiket szándékosan inkább nem ettünk meg 12 hónap alatt, pedig lett volna rájuk alkalom: Szamár, kutya, teknős, cápa, vakond. A tíz legjobb íz, amit a szánkban éreztünk 12 hónap alatt: Vietnami mangósaláta, thai yam pla dook foo, szecsuáni hotpot, friss japán szusi, üzbég sárgadinnye, kínai csülök, ca phe sua da, yangrou paomao, es dawet, kínai tengeri herkentyűk. Járművek, amiken utaztunk 12 hónap alatt: Repülő, légcsavaros kisrepülő, vonat,, maglev (Sanghajban a reptérre kivezető mágneses izé, 430 km/h végsebességgel), busz (BKV és Volán egyaránt), minibusz, terepjáró, kamion, terepjáró-kamion-busz (a szörnyszülött a Penjikent-Dusanbe úton), taxi, bérelt autó, metró, magasvasút, HÉV, sikló, bicikli, tandem, riksa, motoros riksa, motoros oldalkocsis riksa, tricikli, motoros tricikli, oldalkocsis motorbicikli, quad, ló, lovaskocsi, lovasfogat, hajó, vízibusz, óceánjáró, evezős csónak, motorcsónak, bambusztutaj, motoros műbambusz-tutaj, kétszemélyes kajak, komp, lanovka, drótkötélpálya, mozgólépcső, úszva, gyalog. Jármű, amin nem utaztunk 12 hónap alatt, pedig lett volna rá alkalom: Elefánt

Felszerelés - az utolsó ítélet

Amikor még csak készültünk erre az útra, józan eszünk és számtalan, ehhez hasonló blog segítségével igyekeztük összerakni a bombabiztos, az ég világon minden eshetőségre kiterjedő felszerelés-listát. Aztán persze a gyakorlat felülírta az elméletet, és különböző tárgyak egészen különböző szinten biztonyultak hasznosnak. Ezeket a tapasztalatainkat összesíti a lenti lista. Ennél is hasznosabb azonban a legfontosabb dolog, amit felszerelés-téren tizenkét hónap alatt tanultunk. Ez pedig a következő: nem kell túltervezni. Az a helyzet, hogy aki nem direkt Új-Guinea dzsungeleibe indul több hetes gyalogtúrára, az a világon sehol sem lesz egy napi buszútnál messzebbre olyan boltoktól, ahol az ég világon szinte bármi beszerezhető. Azért egy kényelmes cipőt mindenképpen vigyünk magunkkal, de egy pillanatig se féljünk attól, hogy ha valamire nagyon szükség van a gyógyszertől a melltartóig, azt nem tudjuk majd előteremteni. Itt van tehát a rendkívül részletes és feleslegesen sok magyarázattal ellátott, teljes lista. RUHA Orsi - 1 pár szandál – Elengedhetetlenül fontos. És remek ötlet volt egy kicsit drágább modellt venni, mert a bőrtalpnak köszönhetően nem egy, hanem csak tíz hónap után lett elviselhetetlenül büdös. A Lizard márkát bátran ajánljuk mindenkinek! - 1 pár túracipő – Elengedhetetlenül fontos. És törjük be még itthon. - 1 pár tornacipő – Annyira felesleges volt, hogy ki is dobtuk. Elég a túracipő. - 5 pár zokni – Egy hónap alatt elveszett három pár, szerencsére aztán többnyire meleg volt, és nem nagyon kellett zárt cipő. - 1 fürdőruha (bikini) – Egyberészesben kevesebbet kellett volna feszengeni. - 1 rövidnadrág - Sajnos csak kevés helyen volt elég liberális a hangulat ahhoz, hogy hordani lehessen. - 2 hosszúnadrág – Nagy hiba, hogy az egyik túl világos volt, így gyakorlatilag csak a másik volt használatban. Az viszont szinte folyamatosan. - 1 középhosszú szoknya – Egy év alatt nagyjából négyszer volt használatban, maradhatott volna otthon simán. - 1 kendő – Kendőként, sálként, párnahuzatként és derékmelegítőként is szolgált. Egy második példány is jól jött volna volna. - 5 bugyi – Öt hét alatt elveszett kettő. Csak pamutot érdemes vinni, a tangákat pedig felejtsük el. - 3 melltartó – A lehető legszolidabbakat vigyük. - 1 kombiné – Hideg napokon létfontosságúnak bizonyult. - 5 rövidujjú felső – Nehéz volt olyanokat választani, amelyek egyszerre működnek üzbég mecsetekben és indonéz tengerpartokon. Vettünk is pár trikót út közben. - 2 hosszúujjú trikó – Hidegben sokszor mindkettőt kellett egyszerre használni. - 2 kapucnis pulóver – Létfontosságú. Melegít, el lehet a kapucniba bújni, amikor pedig nagyon dzsuvás az ágynemű, a kapucni véd a párna mocskától. - 1 széldzseki – Létfontosságú.

Mit hallgassunk a tengerparton?

"Szerintetek mi hova menjünk?"

A nagy utazóhatározó

Az egyéni/hátizsákos/olcsó utazás alapvetően különbözik a csoportos/bőröndös/drága verziótól, így természetesen egészen másfajta embereket vonz. Mi pedig most eleget utaztunk ahhoz, hogy észrevegyük, a világ lerohadt szállodaiban és közlekedési eszközein megismerhető turisták között rendre ugyanazok a karakterek ismétlődnek. Az alábbi csoportokat sikerült tudományos eszközökkel megfigyelnünk és leírnunk. Az egész világot ugyan nem jártuk be, ám biztosak vagyunk abban, hogy Cuzcótól Katmanduig sem bukkan fel nagyon senki más. Az amatőr – Amikor az ember először utazik kevés pénzből valami egzotikus helyre, hajlamos hibát hibára halmozni, sorstársainak nagy derültségére, a bennszülöttek pénztárcájának pedig nagy örömére. Van azonban olyan, aki képtelen kinőni a zöldfülűségből. Igen vidám perceket szerzett nekünk például az az egyáltalán nem kezdő francia pár, akik annyi szuvenírt vásároltak össze Délkelet-Ázsiában, hogy nem bírták hazavinni – a csomagban még egy több kilós kőszobor is volt. Mindenféle rejtélyes okokból kifolyólag soha nem sikerült eljutniuk sehova, ahova akartak, és mindennek a tetejébe még a bangkoki Khao San Roadon is csináltattak maguknak ruhát egy indiai szabónál. Aztán nagyon meglepődtek az eredményen. Az aszkéta – Az ötdolláros hostelben a többiek ugyanazzal a rettegéssel vegyülő irigységgel tekintenek rá, mint ahogy az amerikai nyugdíjas turistacsoport tekint ezekre a többiekre, amikor véletlenül összefutnak valami nevezetességnél. Szikár, harmincas-negyvenes-ötvenes magányos férfi, aki be sem mutatkozik, csak ül egy sarokban, ölében egy bögre teával, és órákig bámul a semmibe. Időnként pedig megmasszírozza a lábujjait. Csak a szállás tulajdonosától lehet megtudni, hogy emberünk épp most tért vissza egy három hetes, a térképen sem szereplő csúcsokat bejáró túráról. Ha sikerül vele kontaktust teremteni, az sem jó sokra, mivel tanácsai földi halandó számára értékelhetetlenek, és semmilyen közös programba sem száll be osztozni a költségeken, hiszen másnap indul egy bérelt, teherhordó szamárral a szomszéd országba.

VÉGE

A java

Máshol tényleg, de tényleg jobb