2007. augusztus 18.
Van egy nagyon jó tanácsunk mindenkinek, aki hosszabb utat tervez. Próbálja elkerülni, hogy a készülődés közben egy lakásfelújítást is le kelljen vezényelnie. Ha pedig muszáj gázcső-cserével is foglalkoznia a pakolás mellett, akkor legalább úgy rendezze a dolgokat, hogy az utolsó, leghektikusabb hét ne essen egybe az azévi Szigettel. Sajnos mi három végén égettük a gyertyát, aminek az egyik eredménye az lett, hogy a világ szégyenére a saját búcsúbulinkról a végkimerülés határán kellett lelépnem hajnali egykor. Aki még nem próbálta meg ideiglenesen felszámolni az életét, annak fogalma sincs, milyen remek szórakozás például az Ecseri úti főpostán elintézni a posta átirányítását. Vagy hideg vízben zuhanyozni egy teljesen üres és félig szétvert lakásban hónapokokn keresztül. Vagy idegrohamot kapni, amiért az ember munkahelye még az indulás előtt két nappal sem utalta át a létfontosságú utolsó fizetését. És aki nem tervez valami hosszabb utat, az ha ránk hallgat, nem is igazán akarja megtudni. Nekünk végül két vagy három vékony szálacskát leszámítva minden otthoni ügyet sikerült elvarrni, és most is nagyon hálásak vagyunk kedves családainknak, amiért helyettünk fognak ügyintézni, amíg mi itt Üzbegisztánban nyaralunk.Augusztus 17-én, pénteken délelőtt indultunk el Ferihegyről, és 18-án, helyi idő szerint hajnali fél négykor érkeztünk meg Taskentbe, ahol három órával van később, mint Budapesten. Közben volt hét óránk a moszkvai reptéren, amit elsősorban unatkozással, másodsorban evéssel töltöttünk. Az egyetlen izgalmas dolog még Budapesten történt, ahol én, meg nem szakítva a tradíciót, amelynek jegyében minden egyes repülés alkalmával elvesznek tőlem valami illegálisat, amit benne felejtek a kézicuccban, most két deci Unicummal tettem boldoggá az egyik ferihegyi vámost. Ezt egy félliteressel a Duty Free-ben gyorsan pótoltuk, és bár rettegtünk, hogy a moszkvai átszállásnál ismét elkobozzák, az Európai Unión kívül szerencsére lazábban kezelik a repülés biztonságát. Például az utasok nyugodtan sms-eznek felszállás közben is.
2007. augusztus 15.
A közép-ázsiai vízumok elintézése után azt gondoltuk, hogy a maradék két vízum beszerzése – a kínai és az orosz tranzit – már csak a követségek fekvése miatt is sokkal egyszerűbb lesz. Ezekért legalább Bécsig nem kellett menni. Nos, hiába az Andrássy úti tökéletes helyszín, az orosz vízum kiváltása az összes többinél nagyobb nyűg volt. A kétszer másfél órás, napon sorbanállás nem volt jó, az elénk tolakodó oroszok, akik nyilván úgy érezték, hogy rájuk más szabályok vonatkoznak pláne, a legnagyobb kellemetlenség mégis az volt, hogy eleinte hiába könyörögtünk, csak nem akartak nekünk a hétórás seremetyevói várakozásra tranzit vízumot adni. Hétfő reggeli érkezésünk után első körben újra kitöltették velünk a beadandó vízumkérő űrlapot, azzal a magyarázattal, hogy az, amit mi kitöltöttünk már egy éve nincs használatban. Amikor próbáltunk azzal érvelni, hogy ezt a nyomtatványt lehet letölteni az orosz konzulátus honlapjáról, az ügyintéző vállat vont, majd mindenféle magyarázkodás nélkül az orrunk elé tolta az jelenleg érvényes nyomtatványt. Ugyanígy jártunk a honlapon sehol sem jelzett, ámde a konzuli kalitkából erélyesen kért útlevél- és repülőjegy-fénymásolattal. Ezekről is csak akkor szereztünk tudomást, amikor a konzuli osztályon láttuk a falra kiragasztva. Éreztük, hogy reklamációval itt nem megyünk sokra, sőt, ha lehet, csak rontunk a helyzetünkön. Ezért a konzuli alkalmazott tanácsára átmentünk a Sajtó Házába fénymásolni, bár már akkor sem értettük, hogy a szemközti épületből (a konzulátus pont szemben van a Sajtó Házával) miért gondolja bárki, hogy az SH valójában egy Copy General. Nekünk lett igazunk, az épületbe érve egy kedves hölgy visszaüzente a konzuli osztálynak, hogy feleslegesen szívatják őket azzal, hogy naponta hetven vízumkérelmezőt hozzájuk küldenek, ott nem lehet fénymásolni és soha nem is lehetett. Végül a Benczúr utcában, egy pincehelységben sikerült fénymásolatot készíttetnünk. A procedúra úgy negyven percet vett el a délelőttből.
2007. május 16.
Ma besétáltunk az Aerovivába a Madách téren, és összesen 256 000 forintért vettünk két jegyet Taskentbe. Augusztus 17-re, moszkvai átszállással, mindkét útszakaszon Aeroflot géppel. Tudtuk, hogy ők ennyiért adják, ezért vásárlás előtt végigfutottunk két potenciálisan olcsóbb megoldáson.Először is megpróbáltuk megtalálni a Március 15. téren az Aerosvit nevű, obskurus ukrán légitársaság irodáját. Forrásaink, elsősorban maga az Aeroviva honlapja szerint velük lehet a legolcsóbban Budapestről eljutni Üzbegisztánba, így mindenképpen megért a dolog egy metrómegállónyi kitérőt. Az egyetlen baj az volt, hogy hosszas kereséssel sem sikerült megtalálni az irodájukat az 1-es szám alatt, ahol pedig elvileg lenniük kellett volna. Mivel az már korábban is feltűnt, hogy az ukránok honlapja szerint ők igazából nem is repülnek Taskentbe, annyira nem is forszíroztuk a dolgot.A következő megálló az Aeroflot irodája volt a Váci utcában. Pont olyan, mint Leningrád 1987-ben! Például 13 óra nulla perctől fél órás ebédszünetet tartanak. Amikor pedig bejut az ember, egy magyarul nagyon cuki kiejtéssel beszélő, kövér, ötvenes orosz nő fogadja, akiben nem buzog a segítőkészség. Az viszont így is gyorsan kiderült, hogy ők valamivel drágábban adják ugyanazt a jegyet, mint az Aeroviva, így megköszöntük a segítségüket.