2008. április 4.
A címben szereplő három országban csak összesen tartózkodtunk annyit, hogy elég érdekes adatra bukkanjunk, így ezúttal kivételesen ömlesztünk. - Thaiföldön a Mekiből és a Burger Kingből is van házhoz szállítás. - Délkelet-Ázsiában máshol sem páriák, de Thaiföldön különösen szabadon vállalhatják fel identitásukat a transzszexuálisok. Olyan kultúrából érkezve, ahol a nőként viselkedő férfiakat általános társadalmi megvetés övezi, ez eleinte nagyon fura. A transzszexuálisok gyakorisága Thaiföldön pedig alaposan elgondolkodtatja az embert, hogy ha mondjuk Európában is ilyen sok van belőlük, akkor min kell átmenniük ezeknek az embereknek csak azért, mert a homofób többség arra ítélte őket, hogy titokban kelljen élniük. - Thaiföldön nagyon gyakori a tetoválás, ám szinte kizárólag férfiakon fordul elő. Bár az is lehet, hogy nem láttunk elég félmeztelen nőt. Az igazi a vidéki, ötvenes, földműves férfi, mellén két jó nagy tigrissel, naiv, úgynevezett börtön-stílusban. - A világ legnagyobb rizsexportőre Thaiföld. - Vientiane belvárosában nagyon sok az afrikai néger. Teljesen értetlenül álltunk a jelenség előtt. - Laosznak hat és fél millió lakosa van, ám a legnagyobb városban, Vientiane-ban is alig laknak félmillióan. Az ország lakosságának több, mint hetven százaléka falvakban lakik, aminél a világ kevés országa tud többet felmutatni. - Még Vientiane is inkább tűnik falunak, mint metropolisznak. Biztosan ez az egyetlen környékbeli főváros, ahol még a központban sincs soha dugó.
2008. március 23.
Ha elsősorban kalandos útileírásokért olvasod ezt a blogot, nyugodtan átugorhatod a következő bejegyzést. Ha viszont azt szereted, amikor felületes benyomások alapján csúnyán elbánunk komplett országokkal és az emberiség jól behatárolható csoportjaival, nehogy máshova kapcsolj! Thaifölddel magával nincs sok bajunk, sőt. Az eddigi utunk során felkeresett tíz ország közül – ha már valahol tényleg muszáj lenne – a legszívesebben itt élnénk. A boltokban mindent lehet kapni, jók az utak, úgy általában az életszínvonalra sem lehet panasz, mindig meleg van, a helyiek pedig mindent elkövetnek, hogy a külföldi a lehető legjobban érezze magát. Csak azt nem értjük, hogy turisták minek jönnek ide nyaralni. Dániában is nagyon kényelmes az élet, de hát kinek jutna eszébe Koppenhágába utazni kikapcsolódni? Egyszer persze oda is el lehet menni, mert hát egyszer mindent ki kell próbálni az életben, de aztán lelkendezni az otthoniaknak, hogy az milyen remek hely, aztán meg visszajárni kétévente teljesen felesleges. Magyarként pedig pláne. Fedezd fel a fenti két finn turistán a 10 borzalmas hibát!Mert ha még egy dán megy Thaiföldre, azt meg lehet érteni. Koppenhágához képest Bangkok egzotikus, lepukkant, minden szempontból ázsiai metropolisz, ahol mindent elborít az otthon teljesen ismeretlen dzsuva és káosz. Budapestről nézve viszont egészen más a helyzet. Nekünk magyaroknak Bangkok cseppet sem egzotikus, vagy ha ezt állítjuk, akkor csúnyán becsapjuk magunkat. Budapestről nézve Bangkok egy dinamikus, modern, minden szempontból európai metropolisz, ahol jobb boltok és éttermek vannak, mint nálunk, ahol az emberek jobban öltözködnek és jobb autókban ülnek, és ahol sokkal tisztábbak az utcák és sokkal kényelmesebb a kötött pályás tömegközlekedés.
2008. március 18.
A Vientiane-Luang Prabang buszúton hirtelen belénk nyilallt a felismerés: úristen, eddig még nem is jártunk Délkelet-Ázsiában. Kína legdélebbi része az ország többi részéhez képest valóban elég délkelet-ázsiás, de azért leginkább mégis Kína. Mianmarról pontosan nem tudjuk, hogy micsoda, de szintén biztosan nem az a Délkelet-Ázsia, ami a könyvekben szerepel. Thaiföldöt nem tudjuk, mert alig voltunk három napot Bangkokon kívül, a Malájziából látott két nagyváros meg egyaránt fejlettebb volt, mint Magyarország jelentős része, úgyhogy az sem lehetett a mesebeli DKÁ. Indonézia megint egy külön világ, szóval az sem. Muszáj volt már látnunk, mi ez az izé, ami olyan elképesztően népszerű. Mi sem bizonyítja jobban a délkelet-ázsiai turizmus elképesztő sikerét, hogy még Laoszban is - pedig ide azért jóval kevesebben jönnek, mint Thaiföldre - az egyes települések megengedhetik maguknak, hogy egy-egy fajta pénzes nyugatira specializálják magukat. Üzbegisztánban ilyesmire nincs lehetőség, olyan kevés a turista, hogy a helyi idegenforgalom egyetlen szereplője sem vállalhatja, hogy bármelyikről lemondjon. Laoszban viszont más a helyzet.
2008. március 13.
2008 március 3-án és 4-én megpróbálkoztunk azzal, amivel szerintünk az emberiség történetében még soha senki. 40 óra alatt eljutni Indonézia keleti végéből Laosz fővárosába, Vientiane-ba. A mutatványt senki meg ne próbálja utánunk csinálni. Izgalom nem nagyon volt benne, viszont jó rohadt sokat kellett mérsékelten kényelmes székekbe szögezve ülni. Reggel négykor keltünk, és ha az embernek reggel négykor kell kelnie, akkor már úgyis minden mindegy. Napokig mérlegeltük Kei elhagyásának lehetőségeit, még az is felmerült, hogy hagyjuk elveszni a március 3-ra lefoglalt Dzsakarta-Bangkok repülőjegyünket, de végül győzött a józan ész és ragaszkodásunk eredeti terveinkhez. Miután kiderült, hogy a Kei-szigeteken senkinek nincs fogalma sem arról, hogy mikor jön a menetrenddel cseppet sem foglalkozó óceánjáró, fogunkat szívva a drága repülős menekülés mellett döntöttünk. És nem csak drága volt, hanem korán is kellett miatta kelni. Szóval négykor már ébren voltunk, mert fél ötre jött értünk - és az előző bejegyzésben már említett Markért - három ojek, ami egyszerűen motorbiciklis taxist jelent, nem is világos, hogy indonézül miért van külön neve annak, hogy egy motoros mások fuvarozását is vállalja a hátsó ülésen. Bepakolni már előző este majdnem teljesen bepakoltunk, úgyhogy indulás előtt ezzel már nem volt gond. A három motoros időben érkezett, a háromnegyed órás út a reptérre pedig a nap csúcspontjának bizonyult. Tök sötétben száguldozni trópusi szigeteken, pálmafák és falvak közt, az éjjel is meleg aszfalton alvó kutyákat kerülgetve, na azt még halálosan álmosan is lehet élvezni.
2008. január 22.