Amikor még csak készültünk erre az útra, józan eszünk és számtalan, ehhez hasonló blog segítségével igyekeztük összerakni a bombabiztos, az ég világon minden eshetőségre kiterjedő felszerelés-listát. Aztán persze a gyakorlat felülírta az elméletet, és különböző tárgyak egészen különböző szinten biztonyultak hasznosnak. Ezeket a tapasztalatainkat összesíti a lenti lista. Ennél is hasznosabb azonban a legfontosabb dolog, amit felszerelés-téren tizenkét hónap alatt tanultunk. Ez pedig a következő: nem kell túltervezni. Az a helyzet, hogy aki nem direkt Új-Guinea dzsungeleibe indul több hetes gyalogtúrára, az a világon sehol sem lesz egy napi buszútnál messzebbre olyan boltoktól, ahol az ég világon szinte bármi beszerezhető. Azért egy kényelmes cipőt mindenképpen vigyünk magunkkal, de egy pillanatig se féljünk attól, hogy ha valamire nagyon szükség van a gyógyszertől a melltartóig, azt nem tudjuk majd előteremteni. Itt van tehát a rendkívül részletes és feleslegesen sok magyarázattal ellátott, teljes lista. RUHA Orsi - 1 pár szandál – Elengedhetetlenül fontos. És remek ötlet volt egy kicsit drágább modellt venni, mert a bőrtalpnak köszönhetően nem egy, hanem csak tíz hónap után lett elviselhetetlenül büdös. A Lizard márkát bátran ajánljuk mindenkinek! - 1 pár túracipő – Elengedhetetlenül fontos. És törjük be még itthon. - 1 pár tornacipő – Annyira felesleges volt, hogy ki is dobtuk. Elég a túracipő. - 5 pár zokni – Egy hónap alatt elveszett három pár, szerencsére aztán többnyire meleg volt, és nem nagyon kellett zárt cipő. - 1 fürdőruha (bikini) – Egyberészesben kevesebbet kellett volna feszengeni. - 1 rövidnadrág - Sajnos csak kevés helyen volt elég liberális a hangulat ahhoz, hogy hordani lehessen. - 2 hosszúnadrág – Nagy hiba, hogy az egyik túl világos volt, így gyakorlatilag csak a másik volt használatban. Az viszont szinte folyamatosan. - 1 középhosszú szoknya – Egy év alatt nagyjából négyszer volt használatban, maradhatott volna otthon simán. - 1 kendő – Kendőként, sálként, párnahuzatként és derékmelegítőként is szolgált. Egy második példány is jól jött volna volna. - 5 bugyi – Öt hét alatt elveszett kettő. Csak pamutot érdemes vinni, a tangákat pedig felejtsük el. - 3 melltartó – A lehető legszolidabbakat vigyük. - 1 kombiné – Hideg napokon létfontosságúnak bizonyult. - 5 rövidujjú felső – Nehéz volt olyanokat választani, amelyek egyszerre működnek üzbég mecsetekben és indonéz tengerpartokon. Vettünk is pár trikót út közben. - 2 hosszúujjú trikó – Hidegben sokszor mindkettőt kellett egyszerre használni. - 2 kapucnis pulóver – Létfontosságú. Melegít, el lehet a kapucniba bújni, amikor pedig nagyon dzsuvás az ágynemű, a kapucni véd a párna mocskától. - 1 széldzseki – Létfontosságú.
Most az olvasók kérdéseire adott válaszaink második, és egyben utolsó része következik. A furcsa kérdések és a hülye válaszok ebbe a bejegyzésbe kerültek, a felhőtlen szórakozás így garantált. Hányféle sört ittatok? Nem számoltuk, de minden országban ittunk legalább egyféle helyit. Összesen húszféle biztosan volt, de főleg Kínában nehéz lépést tartani a kínálattal, mert szinte minden városban más márka van. Milyen érdekes alkoholos (tömény...) italt (helyit) próbáltatok? Igazából valami helyi pálinka érdekelne, amiről itt Magyarországon nincs tudomás eddig, hogy miből is csinálnak szeszt a világban. Sajnos semmilyen szaftos sztorink nincs ezügyben, Közép-Ázsia óta kényszeresen kerüljük a bennszülött alkoholizmust. Hány nyelv tudásával rendelkeztek? Jó sokkal, és a legtöbb teljesen használhatatlan errefelé. Angolul mindketten jól tudunk, és ez az egyetlen nyelv, amit használunk is naponta. Egyikünk anyanyelvi szinten tud spanyolul, ami itt semmire sem jó azon kívül, hogy meg lehet vele érteni a rendkívül fogalmatlan spanyol turisták elkeseredett sirámait. Egyikünk ért katalánul is, amire egyetlen egyszer volt nyolc hónap alatt szüksége, amikor egy teljesen őrült katalán turista Tádzsikisztánban egészen egyszerűen nem volt hajlandó spanyolul beszámolni a kalandjairól. Másikunk anyanyelvi szinten tud németül, ami szintén nem jó errefelé semmire. Ő jól tud hollandul is, amit soha nem vall be a holland turistáknak, és így például végig tudtuk követni, amit a Kei-szigeteken megismert holland leszbikus pár egymással konzultált kártyaparti közben. Ezenkívül ért horvátul, ami egy nagyon kicsit segített Közép-Ázsiában, de tényleg csak nagyon kicsit. Angolul mindenütt elég volt tudni, vagy mindenképp' kell még más nyelv alapos ismerete egy ilyen úthoz? Elég az angol, Közép-Ázsiában az orosz sokat segített volna, de túléltük nélküle, mint ahogy Kínát is a kínai nélkül.
Akkor most, ahogy ígértük, válaszolunk az összes nekünk szegezett kérdésre. Mivel jó baromi sok érkezett, a kezelhetőség érdekében két darabban prezentáljuk az eredményt. A második adag néhány nap múlva jön. Ha jól számolunk, két olyan kérdésre adott válaszunk is itt van, amiket már egyszer régebben privátban elintéztünk, ezek utólagos felhasználásának lehetőségét nagyon köszönjük. Ha a válaszaink valakiben netán újabb kérdéseket szülnének, küldje csak el őket bátran, hátha lesz energiánk még azokra is. Haza fogtok jönni? Nem voltak olyan helyek, amik kellemesebbek lennének? Haza fogunk menni. De, voltak. Miért jöttök vissza? Mert utazni remek, de azért még mást is szeretnénk csinálni az életben. Akkor sem maradnánk örökre, ha végtelen pénzünk lenne. Mikor jöttök haza? Amikor elfogy a pénz. Miért nem dolgoztok kint vagy kintről egy kicsit, ha fogy a pénzetek? Már indulás előtt eldöntöttük, hogy amennyiben nem történik valami csoda, csak nyaralni fogunk, dolgozni pedig egy percet sem. Összedolgoztunk annyi pénzt, hogy el tudjunk belőle lenni sok ideig, több nekünk most nem kell. És ez a blog is elég melós, több gürcölésre nincs szükségünk. Milyen lesz hazajönni? Arról sem volt nagyon fogalmunk, hogy milyen lesz ilyen hosszú ideig utazni, és ezt sem igazán tudjuk. A tippünk az – aztán majd meglátjuk, hogy alakul -, hogy remek érzés lesz ilyen sok idő után hazatérni az Ázsiából nézve egzotikus Magyarországra, és találkozni a családdal meg egyéb ismerősökkel.
Két és fél megírt (bár ha kettőnket vesszük, akkor összesen nagyjából hatot), és nagyon-nagyon sok használt útikönyv után elég precíz elméletem van arról, hogy milyen útikönyvekre van nekem szükségem. Először is halálosan idegesít az útikönyv-használat mindkét fundamentalista tábora. Akik elvárják, hogy egy útikönyvben minden egyes nevezetesség minden egyes faragványáról minden le legyen írva („a fríztől balra látható relief imádkozó apácákat ábrázol“), mintha nem lenne két szemük, amivel maguk is észrevehetnék. És akik nem is vennének a kezükbe útikönyvet, mert a sok praktikus információ és történelmi áttekintés csak zavarná őket abban, hogy a bennszülött kultúrával és Természet Anyácskával kopuláljanak, aztán meglepődnek, amikor mindenüket ellopják, mert annak sem voltak képesek utánanézni, hogy hova nem kéne betenni a lábukat. Útikönyv alapvetően kétféle van, sztorizós és praktikus. Az első típus legextrémebb példái az egykori magyar Panoráma sorozat telefonkönyv-vastagságú darabjai, amelyekben minden egyes templom minden egyes sírjában pihenő teljesen jelentéktelen helyi püspök komplett élettörténete fel van dolgozva, lehetőleg több bekezdésben. Az utóbbi kategória legismertebb képviselői pedig a Lonely Planet könyvek, az oldalakon át felsorolt szálláshelyekkel, kocsmákkal és vasúti menetrendekkel. Az elsőt talán otthon jobb olvasgatni – bár a felesleges pepecselés a fotelben ülve is zavaró - az viszont egyértelmű, hogy ha az ember nem szervezett, idegenvezetős turistaútra fizetett be, sokkal több hasznát veszi az utóbbinak. Aki magára van utalva egy idegen országban, az először az olyan primer életfunkciókat szeretné kielégíteni mint az alvás és az evés, valamint az A-ból B-be való eljutás, és legfeljebb ezután hajlandó oldalakat olvasni a helyi építészettörténet nüanszairól. Ja és persze, jó lenne az embernek komplett könyvtárakat magával vinnie az idegenbe, de ez hátizsákkal megint csak nem nagyon praktikus. Aki már utazott a fejlett világon kívül bárhova, az pontosan tudja, hogy micsoda elképesztő hatalma van a Lonely Planet-birodalomnak. Ha egy utolsó sarki teazót Timbuktuban megdícsér a Lonely Planet Mali, akkor az a hely onnantól kezdve megcsinálta a szerencséjét, és már fel is vásárolhatja előre a környék összes teázóját, hogy legyen hova raknia a hozzá csődülő hátizsákos auszrálokat, európaiakat és amerikaiakat. Sőt, innentől kezdve nem is kell magas színvonalon szolgáltatnia, hiszen a LP Mali következő kiadásáig akkor is dőlni fog hozzá a lé, ha ciánt rak minden csésze teába. Jó, ez az internet eljövetele óta már nincs teljesen így, hiszen a turpisságokat beírják mindenféle fórumokra az elégedetlen vásárlók, de a Lonely Planet továbbra is vállakozásokat emelhet a magasba vagy taszíthat örökre a mélybe. Ez pedig nincsen jól, a monopólium nem egészséges dolog.
.jpg)