2007. július 30.
Ha most választhatnék, hogy legközelebb amerikai, észak-koreai vagy üzbég vízumot szerezzek, csak az első kettő jöhetne szóba. Budapestről elintézni, hogy az ember független turistaként beléphessen Üzbegisztánba kellemetlenebb dolog, mint egy autó átiratását lebonyolítani a IX. kerületi önkormányzaton. Tele van az ostoba bürokrácia kanyarjaival, ráadásul még borzasztóan drága is. Az alapvető probléma abból származik, hogy az üzbégek olyan nagyon nem szeretnék, hogy mindenféle nyugati turisták idegenvezető nélkül rohangáljanak az országukban. Illetve az üzbégeknek valószínűleg nem lenne ezzel semmi bajuk, a kormányuknak viszont egy csomó. Ezért számtalan akadályt gördítenek a vízumra vágyó külföldiek elé, amelyek mindegykének átugrásához jó sok türelem és pénz kell. Ma üzbég turistavízumot csak az kaphat, akit valaki meghív Üzbegisztánba. Ez a valóságban nem olyan szörnyű dolog, mint amilyennek leírva tűnik, hiszen sokan vannak, akik egy kis pénzért cserébe szívesen meghívják a külföldit Üzbegisztánba. Ezek a valakik pedig utazási irodák tulajdonosai. Így hát első lépésként az üzbég turisztikai ipar egyik szereplőjétől kellett meghívólevelet igényelnünk, amit ő csak a helyi külügyminisztérium engedélyével adhat ki. A meghívó iroda az, amely üzbegisztáni tartózkodása alatt felelős a turistáért, és amelyik valószínűleg eléggé megüti a bokáját, ha az ő vendége valami olyat csinál, amit neki nagyon nem kellene. Az utazási iroda így rizikót vállal, aminek el is kéri az ellenértékét.
2007. június 10.
Ahogy azt korábban elterveztük, a június 4-i bécsi White Sripes koncert előtt leadtuk útleveleinket a bécsi tádzsik nagykövetségen. Az lett volna az ideális, ha egy nap alatt képesek a dolgot elintézni, amire ők hajlandóak is lettek volna, ha a vízumokért darabonként nem 80, hanem 160 eurót fizetünk, és ez a 160 euró plusz már elég volt ahhoz, hogy helyette inkább a még egy hegyeshalmi kört is bevállaljuk. A követség az Universitatstrasse 8 alatt található, ez szerencsére a Ringtől csak két sarokra van.Aki Tádzsikisztánba megy, annak csak egy vízumra van szüksége, aki viszont ha már arra jár, meg szeretné nézni a Pamír-hegységet is, ami messze a legnagyobb szám az országban, annak szüksége van az úgynevezett GBAO-engedélyre is. Az angolul Gorno Badakshan Autonomous Oblast néven futó tartományban van a hegység tádzsik részének teljes egésze, és a dusanbei kormány valamint az itt még mindig jelen lévő orosz hadsereg nagyon szigorúan kontrollálja, hogy ki teheti be ide a lábát. A paranoia oka a Wakhan határfolyó túloldalán lévő Afganisztán, valamint az onnét erre átcsempészett elképesztő mennyiségű heroin. Szerencsére az engedélyek kiadásán nemrég lazítottak, és ma már Tádzsikisztán néhány nagykövetségén is be lehet ezeket szerezni. A GBAO-engedély 20 euróba kerül, és azt is pontosan meg kellett mondani, hogy a tartományon belük mely régiókat szeretnénk meglátogatni. Biztos, ami biztos mindegyiket kértük, inkluzíve Ishkoshimot, mert a Wakhan völgye, ahol átpillantva a folyón már látszik az afgán középkor és a tevekaravánok, az ide tartozik. Az útlevelek leadása után viszont kénytelenek voltunk szembesülni azzal, hogy csak egyikünknél van személyi is, így pedig a visszatérés Magyarországra problémás lesz.
2007. május 18.
Négy vízumot kell elintéznünk, mielőtt elindulnánk: az üzbéget, a tádzsikot, a kirgizt és a kínait. Szerencsére ezeken kívül terveink szerint már csak egy ország lesz, amelybe a bejutás komolyabb papírmunkát igényel (Myanmar, egyébként), úgyhogy az előzetes fáradságért cserébe legalább út közben nem nagyon kell majd idegen országokban más idegen országok követségein sorban állnunk. Ennek a négy vízumnak a megszerzését viszont lényegesen nehezíti, hogy Kirgizisztán kivételével az összes ország hülye feltételeket szab a belépni kívánó turistáknak, valamint hogy négyük közül csak Kínának van Magyarországon diplomáciai képviselete.Üzbég, tádzsik és kirgiz nagykövetség egyaránt van Bécsben, ami ugyan nem ideális megoldás, de ahhoz képest, hogy a tádzsikoknak például csak három helyen van egész Európában képviselete, kifejezetten mázlisták vagyunk. Legalább nem kell Berlinig kiutaznunk ügyintézni. Elvileg valamennyi követséggel le lehetne bonyolítani postai úton is az egészet, de egyrészt épeszű ember semmi fontosat nem bíz a Magyar Postára, másrészt jobb ott lenni a helyszínen, amikor beütik az útlevélbe a pecsétet, mert ha valamit elírnak rajta (márpedig ezek hajlamosak ezt-azt elírni), akkor majd jó nagyot szívnánk valami obskurus határátkelőhelyen.Mivel papíron és különböző internetes beszámolók szerint a kirgiz kör tűnt a legegyszerűbbnek – hiszen a három közép-ázsiai országból csak ők azok, akik nem nyűgnek, hanem legalább fejőstehénnek nézik a turistákat – velük kezdtük. Néhány telefonba került csak egy sem németül, sem angolul nem túl képzett követségi alkalmazottal, hogy kiderítsük a nyitvatartást, valamint azt, hogy hajlandóak még aznap kiállítani a vízumot és így ne kelljen három nap múlva megint vezetni 480 kilométert. El is terveztük, hogy délelőtt gyorsan elintézzük őket, és délután még arra is lesz időnk, hogy eldobjuk az útleveleket a közeli tádzsik követségre, akik ugyan három nap alatt hajlandóak csak pecsételni, viszont azért ezzel is gyorsítanánk az eseményeket.